2011. április 20., szerda

Kedves nekem...

...ez a kis kertecske, ami a házamhoz tartozik. Nem csak azért, mert gyermekkorom emlékei idekötnek. Nem csak azért, mert virágainak egy része Anyámra emlékezetet, hanem azért, mert életigenlés árad belőle.
Igazán nem vagyok jó gazdája, mert a kezdeti tavaszi lendület a nyár végére, lelohad.
- Persze, ez csak a látszat! - Valójában nem egy szabályos, szépen rendezett kertecske, mert... alig-alig rendszabályozom. Rengeteg virág szórja szét a magjait (mályva, sarkantyúka, szarkaláb, köröm-, pillangóvirág, stb...) és én hagyom őket élni, virulni. Ebből aztán a nyárra, egy burjánzó színkavalkád kerekedik és én gyönyörködöm bennük.
- Így nőhetett naggyá egy cseresznyefa (sőt túl naggyá és sajnos meg kellett tőle válnom),  a korábban említett sárgabarackfa és mostanság egy kesze-kusza, bokorszerű birs is. -
Ugye milyen szépségesek a virágai? :)


A gyerekeim mindig mondják, hogy "csak a kerítés mellett legyenek virágok, a közepét pedig füvesítsd be, mert így olyan rendezetlen", de...    
Én így szeretem, töltekezem belőle!!!
- Korábban átalakítási terveim voltak, ezért egy építész mérte fel a "terepet" és azt mondta: "Mindent ehhez a kerthez kell igazítani, mert ennek A KERTNEK LELKE VAN!" ...no, ez nagyon szimpatikus volt nekem, mert meglátta, kimondta azt, amit én érzek. -

Manapság, a gondokkal teli, átgyötrődött éjszakákat követően ez a kertecske, illetve "lakói" adnak erőt és hitet a holnapok megéléséhez.  Reggel kimegyek és már a teraszon elvarázsolnak a hosszúra nyúlt árnyjátékok... 








...és az áldott napfény, amely szépen, lassan birtokba veszi a "világom". 


Kötődéseim egyike ez a kis kert. :)

2011. április 19., kedd

Ujjgyakorlatok

Bizonyára ti is vagytok így néha ...  sok-sok megkezdett és félbe hagyott munka várja, hogy befejezzem, de valahogy csak húzódik és húzódik. A kezdeti lendület lelohadt, megtorpant, nincs aktualitása (pl. zoknik, kesztyűk, egyéb téli holmik), nincs kedv (márpedig kedv nélkül nem lehet alkotni), vagy pusztán a motiváció hiányzik.  Gyötör a lelkiismeretfurdalás és amíg a várakozókat be nem fejezem, nem kezdek nagyobb lélegzetű munkába. Viszont, ilyenkor van helye az ujjgyakorlatoknak! :)  Olyan, kisebb volumenű, szinte egy üléssel elkészíthető, de annál nagyobb örömet, sikerélményt adó munkáknak, mint az alábbiak: 


Kedves barátnőm Theresa, egészséges, környezettudatos életvitelre törekszik. A minap pamutfonalat kért tőlem, hogy - felelevenítve kötős tudományát - bugyrot készítsen, Esztertől rendelt kecsketejes szappanjainak. Az ő gondolata és a fonalaim színe inspirált a saját tervezésű fürdőszobaszettekre.


Bár horgolni kevésbé tudok, mint kötni, azért nagy élmény volt a készítésük. - Ajándékok lesznek! - Na és... nem ezek az utolsók, hiszen (köszönve az egyik multi korábbi akciójának) számtalan szépséges szín várja, hogy "életrekeljen, testetöltsön". :) 
- Megjegyzem, a kékes-zöldes tárolók gyapjúfonalát magam festettem, még az előző évben.

Kicsit rosszul sikerült kísérlet volt, mert eléggé engedi a festéket, de... annyira szeretem a tenger színeit!
Esetleg tudna valaki tanácsot adni, hogy így utólag mivel rögzíthetném még jobban a Columbus-festéket? - 

Végül, de nem utolsó sorban, az  itt talált  alapötletből kiindulva készült ez a kis kötött, gyöngyös karkötő.


Remélem tetszeni fog annak a - számomra igen csak kedves - HÖLGY-nek, akinek ajándékul szánom. :-)

2011. április 18., hétfő

Néha...

...néha nyomasztó érzés az egyedüllét. Rengeteg tennivalóm lenne, én meg csak ülök magambaroskadva és... igyekszem túlélni, megélni a következő reggelt.
- Persze nem vagyok magányos, hiszen csodálatos családom, gyermekeim, unokáim vannak. Na és... barátaim. Barátaim, akik szeretnek, tisztelnek és csak egy apró jelre várnak, hogy segíthessenek, ha kell. Na + ... az alkotás öröme. -
Főleg így, az ünnepek közeledtével jön ez az érzés. Egyre inkább előtörnek a régi ünnepek és a már eltávozott szeretteim emlékképei. Istenem, mennyire hiányoznak!!!
Micsoda Húsvétok voltak! Micsoda készülődés! Milyen "héthatárraszóló" zenés locsolkodások! :)
Vajon akkor kellően értékeltük azt? Tudatában voltunk, voltam annak nagyszerűségének? ...és ma tudatában vagyunk/vagyok annak ami a ma adománya, kincse, értéke, a ma szépsége?
Hmmm... még folytatni kell ezt a gondolatmenetet


 - Talán ez a blog is segíthet... -  


2011. április 17., vasárnap

Virágvasárnap

HALLELUJA!


Látod, amit én látok???
A virágok mögül egy mosolygós felhőcske kukucskál. :)




2011. április 1., péntek

Élni és élni hagyni...

Elkezdődött a barackvirágzás, amely számomra azt jelenti, hogy igazán beköszöntött a tavasz! :-)))


Március utolsó napjára kipattant pár rügy és a szikrázó napsütésben méhecskék egész raja zsongta körül a lassan virágba boruló fácskát. Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal! 
Közben elgondolkodtam, hogy mennyi, de mennyi örömöt és szépséget nyújt ez a kis ágas-bogas, kesze-kusza sárgabarack fácska. Hogy miért kesze-kusza? Mert csak úgy vadon nőtt. Valaki, (talán régen eltávozott Anyám, vagy Apám, akik korábban itt éltek) valamikor elejtett (na nem eldobott, mert nagyon precíz Emberek voltak)  egy barackmagot, amiből - a többi évelő növény között, szépen megbújva, rejtőzködve - egy csenevész kis fácska fejlődött ki. Amikor észrevettem, úgy 60 cm-es lehetett és én, - az "élni és élni hagyni" elvem alapján - meghagytam. Nem igazán törődtem vele, nem metszegettem, nem permeteztem, (mást sem szoktam) csak legfeljebb kikaróztam, amikor szükséges volt. A közelében lévő magasabb fa elnyomása és a mostoha körülmények között, küzdött a kis életéért. Igen, élni akart!!!
Azután az egyik évben megjelentek pompás, halványrózsaszín virágai és... már termést is hozott. Az én mostohán tartott kis fácskámon, hatalmas, nagyon finom ízű (fajtáját nem ismerem) barackok teremtek. De olyan sok, hogy szegénykémnek a gyenge ágacskái alig bírták és bizony közülük sok le is tört.
Mára talán 10 éves lehet. Felnyurgult, lombkoronája formátlan, ágai vékonykák, de a tavasz szépségét, boldogságát, reményét hozza el nekem minden évben ... és tavaj, 20 üveg baracklekvárt főztem ki a terméséből. :-)



Nézem, gyönyörködöm, fejet hajtok az élniakarása előtt és... szégyenkezem. Szégyenkezem, mert a törzséhez rögzített kis támasztékon kívül nem tettem egyebet érte, csak... hagytam küzdeni, hagytam élni.
Ő pedig csak ad és ad és ad és...