Kedves nekem...

...ez a kis kertecske, ami a házamhoz tartozik. Nem csak azért, mert gyermekkorom emlékei idekötnek. Nem csak azért, mert virágainak egy része Anyámra emlékezetet, hanem azért, mert életigenlés árad belőle.

Igazán nem vagyok jó gazdája, mert a kezdeti tavaszi lendület a nyár végére, lelohad.
- Persze, ez csak a látszat! - Valójában nem egy szabályos, szépen rendezett kertecske, mert... alig-alig rendszabályozom. Rengeteg virág szórja szét a magjait (mályva, sarkantyúka, szarkaláb, köröm-, pillangóvirág, stb...) és én hagyom őket élni, virulni. Ebből aztán a nyárra, egy burjánzó színkavalkád kerekedik és én gyönyörködöm bennük.

- Így nőhetett naggyá egy cseresznyefa (sőt túl naggyá és sajnos meg kellett tőle válnom),  a korábban említett sárgabarackfa és mostanság egy kesze-kusza, bokorszerű birs is. -

Ugye milyen szépségesek a virágai? :)

A gyerekeim mindig mondják, hogy "csak a kerítés mellett legyenek virágok, a közepét pedig füvesítsd be, mert így olyan rendezetlen", de...    
Én így szeretem, töltekezem belőle!!!

- Korábban átalakítási terveim voltak, ezért egy építész mérte fel a "terepet" és azt mondta: "Mindent ehhez a kerthez kell igazítani, mert ennek A KERTNEK LELKE VAN!" ...no, ez nagyon szimpatikus volt nekem, mert meglátta, kimondta azt, amit én érzek. -

Manapság, a gondokkal teli, átgyötrődött éjszakákat követően ez a kertecske, illetve "lakói" adnak erőt és hitet a holnapok megéléséhez.  Reggel kimegyek és már a teraszon elvarázsolnak a hosszúra nyúlt árnyjátékok... 

...és az áldott napfény, amely szépen, lassan birtokba veszi a "világom". 

Kötődéseim egyike ez a kis kert. :)