2011. szeptember 12., hétfő

Zöldek

Az előző bejegyzésemnél ígértem, hogy szót ejtek a vérehulló fecskefűvel tett festési tapasztalataimról. De, ha már itt tartok, akkor essen szó egyéb, gyapjúfestési próbálkozásaimról is. Főleg, hogy ezek - amint az alábbi kép is mutatja - közel egyidejűleg történtek.  

 

Mindenek előtt el kell, hogy mondjam, nem vagyok tudója a gyapjúfestésnek! Folyamatosan kutakodok a módszerek után és saját, "bátor" kísérleteim által gyűjtöm a tapasztalatokat. :-)
Így történt ez a (lásd a kép bal oldalán lévő motringot) vérehulló fecskefűvel is! 
Roppant mód elszaporodott a kertem egy részében és kénytelen voltam kigyomlálni. Látva a hatalmas kupacot és a kezem besárgulását (gyógyhatását ismerem), arra gondoltam ne vesszen kárba, kipróbálom vele a gyapjúfestést. Három jó nagy (két)maréknyit apróbb darabokra vágtam, majd egy éjszakára vízben áztattam. Másnap lassú tűzön kb. egy órát főztem a "levest", majd kihűlése után leszűrtem. Ezt a szűrt, kb. 5 l-i levet ismét feltettem melegedni és ebbe raktam az előtte alaposan kimosott Rikker-féle (2010-es évjáratú) egyágú gyapjút. Lassú tűzön, minimális kevergetés mellett 1 órát bugyogtattam, majd hagytam levében kihűlni.
Az eredmény egy nekem nem tetsző, piszkos-szürkés-drappos fonal lett! 
- Nem tudom, hogy kellett volna ecetet, vagy sót tenni a festőlébe??? - 
Mentsük ami menthető, jelszóval elővettem a még soha nem használt rézgálicot, 2 evőkanálnyit tettem a már kihűlt festőlébe és (én tudatlan) hozzáfogtam az utólagos pácoláshoz! Az eredmény pedig a fenti kép bal oldalán látható! Nekem nagyon tetszett! :-) 
A fonalat alaposan kiöblítettem, kitettem száradni és mint aki jól végezte dolgát (hátha még szükség lesz rá), a rézgálicos levet benne hagytam a zománcos fazékban, majd hozzákezdtem a Columbusos festéshez. 
Az újabb kisérletezés elvonta a figyelmem, sőt jól lefárasztott, így azután korán lefeküdtem aludni. Reggel meg csodálkoztam, hogy mi az a zöldes izé a tűzhelyemen? A rézgálicos lé egy része volt! Bizonyára nem volt teljesen hibátlan a zománcozás és a rézgálic, kilyukasztva az edényemet, átrágta magát rajta.
Dobhattam ki a jó kis fazekamat! :-(
Szóval a tanulság:
VIGYÁZNI A RÉZGÁLICCAL!

A Columbusos festés nem bonyolult, de vigyázni kell, hogy ne filcesítsük- és nagyon jó ecetes vízben öblítsük a fonalat, hogy a későbbiekben ne eressze a színét! - Ez nem mindig tökéletes! -
A fenti kép középső és a jobb szélén lévő fonalai ezzel az eljárással készültek. Valójában itt is kísérleteztem, mert egy bizonyos árnyalatot kerestem. Kerestem, mert egy kedves ismerősömnek szerettem volna eltalálni a színbeli ízlését és abból kötni neki egy "barátság-kendőt". A szín - almazöld, borsózöld és menta keverékéből - meglett és a kendő ez év tavaszán el is készült! :-)


Sőt... át is lett adva, egy vele színeiben harmonizáló babatakaró társaságában! :-)))

 

17 megjegyzés:

  1. Szépek a zöldek nekem az a szürkés is tetszik,nyugodtan folytathatod a kísérletezést.
    Szeretném megkérgezni főzéstől a gyapjú nem megy össze?

    VálaszTörlés
  2. Jutka, kedves! Örülök, hogy tetszik! :-)
    Az a "szürkés" a valóságban nagyon szép szín, csak a fotón egy kicsit kakukktojásnak látszik a másik két, természetes szín mellett.
    A kísérletezést pedig folytatom, mert... abba sem tudnám hagyni! :-)))
    A festés terén én is csak tanuló vagyok, de azt tudom, hogy...
    Ha nem forralom, csak "gyöngyöztetem" a festőlét, ha vizesen teszem bele-, ha nem kevergetem és nyomkodom-, csak óvatosan néha megmozgatom-, a lében hagyom kihülni- (ne érje nagy hőhatás) és gyengéden bánok a fonallal öblítés közben is akkor nem megy össze, nem filcesedik.

    VálaszTörlés
  3. Szépeket készítettél megint, szuperszónikus vagy!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Zsu, elpirulok! :-)))
    Óóóó, ha tudnád mennyi mindent készítettem, festettem, amit még nem is publikáltam...
    Remélem előbb-utóbb azokra is sor kerül. :)

    VálaszTörlés
  5. Az első és második fonal nálam a nyerő. Nagyon szép színük van!

    VálaszTörlés
  6. Tulajdonképpen a maga nemében mindegyik zöld színed szép lett, nem is beszélve a kendőről, gyönyörű!
    Vicces lehet, hogy nem is tudod, milyen lesz a végeredmény! Persze a kifolyt rézgálic már nem vicces, de hová lenne a világ, ha nem lennének bátor kísérletezők!:)

    VálaszTörlés
  7. Szépek lettek a zöldjeid !!Szerintem mindent a saját tapasztalatunkból tanulunk meg a legjobban .A tanács is sokat segít , de ki kell próbálni .Szerintem nagyon ügyes vagy !

    VálaszTörlés
  8. Az a rézgálicos nagyon tetszik! A kendő csodás lett, és nagyon tetszik ez a "barátság-kendő"
    -elnevezés.

    VálaszTörlés
  9. Irigykedve nézem ezt a fantasztikus kreativitást, és a bátor kezdeményeket az új dolgokban!! Szépek a kendők és izgalmasak a festési kísérletek! Én azt sem tudnám, merről álljak neki.. :-), pedig szívesen belevetném magam valami kreatívságba... még csak a "rendrakásnál" tartok, azt gondoltam: az fékez másban... de ha "rend" lesz, kiderül, hogy más a baj :-)))))

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  11. Tündérlátta, kedves!
    Igen tudom, hogy az első 2 a kedveltebb, természetesebb zöld. Nem volt szerencsés a hármat egymás mellé tenni, mert a 3. színe így nem érvényesül. Pedig... a maga nemében, a többitől elkülönítve egy nagyon kellemes almazöld-, menta- és zöldborsó keveréke. :)

    VálaszTörlés
  12. Adél, igazán köszönöm! :)
    Bevallom nagy örömet és kellemes izgalmat jelent a kísérletezés, a várakozás, hogy milyen is lesz a végeredmény? :)))

    VálaszTörlés
  13. Elinor,
    nagyon örülök, hogy neked is tetszik! Hiszen, komoly tapasztalataiddal, egyik inspirálóm vagy! :)

    VálaszTörlés
  14. Irenka, köszönöm!!! :)
    - Figyellek ám én is téged, láttam a legutóbbi festési csodáidat is! :)))

    VálaszTörlés
  15. Drága Mogyoró!
    Ne tévesszen meg ez a "kirakat"! Tudod, valójában pótcselekvés...
    És... ha ezt csinálom, bizony a "rendrakás" elmarad. Pedig, ráférne a környezetemre és... a lelkemre is! :(
    - Valahol hasonló dolgok (még ha más-más indíttatásból is) munkálkodhatnak bennünk. Egyikünk így, a másikunk úgy, de mindenképpen "munkaterápiával" próbáljuk gyógyítgatni a lelkünk. Ugye?

    VálaszTörlés
  16. Na, én most asszem' elhatározom magam, ugyanis lett a kertben csoda tudja honnan alkörmös, másnéven karmazsinbogyó, Phytolacca americana L. Phytolaccaceae, mint ezt már kiderítettem. Jó ideje piszkál, hogy olyan állati jó színe van, megpróbálkozom ezzel a fonalfestés dologgal, nagyon kedvet kaptam tőled! Megpróbálom valahogy hasonlóképpen, ahogy leírtad a vérehulló fecskefűvel. Azon gondolkodom még, hogy akkor most ecettel fixáljam-e. Gondolom, nem ártana, ha "rendes" bolti textilfestékkel festek, akkor is kell...

    VálaszTörlés
  17. Húúú, Adél! De örülök, hogy én is inspirálok másokat - konkrétan Téged -, mert eddig még csak fordítva volt. :)))
    A "karmazsinbogyó" nekem a karmazsinpirost juttatja eszembe...
    Nagyon kíváncsian várom a festésed eredményét!
    - Néha érnek csalódások a remélt színnel kapcsolatosan, de ha nem is a várt lesz belőle, azért mégis igazán szépségesek. ...Majd hamarosan megmutatom, hogy hogyan lett a vörös rózsasziromtól sárga a fonalam. :D -
    Nagyon kíváncsian várom a festésed eredményét!
    :)

    VálaszTörlés