Csodák, márpedig vannak!
Minden évben nagy, családi ünnep nálunk a Karácsony. Már hetekkel előbb, igazi adventi hangulat pezsdíti fel, járja át az életünket. Karácsonyi zenék szólnak, sütemények édes illata lengi be az egyre inkább ünnepi díszbe öltöző lakást, készülnek a meglepetés-ajándékok és készül a lelkünk is. De...
Először az életemben, ebben az évben, nekem ez valahogy nem ment. Szomorúság, kilátástalanság, gondok terhe nyomta/nyomja a vállam. Úgy döntöttem az idén NEM!
Nem fogok díszíteni, nem sütögetek, nem állítok Karácsonyfát, - mivel a staféta botot, segítség-gyanánt átvette más - nem főzőcskézek... Szóval, nem, nem, NEM! ...Csak megpróbálok erőt gyűjteni azokhoz a "nemszeretem küzdelmekhez", amelyek elkerülhetetlenek a túléléshez!
És mégis-mégis láss csodát!
20-án délelőtt kis dolgom akadt a városban... Délben, Déneskéért kellett menni az iskolába...
Renikém, - a nagylányunokámat - megkértem, hogy autóval hozzon haza minket. Közben egy kis bevásárlás és utána iszkiri haza, mert "kis Sofőröm" éhes volt. A lakásba érve a fiatalságot betereltem a szobába, én pedig gyorsan-gyorsan hozzáfogtam a "Marcsimami-féle", jó kis pörcös, szélesmetéltes túróstészta mielőbbi elkészítéséhez.
Hallom én, hogy Déneske ujjong és egyre többször felkiált, hogy... "Jaj, de szép, Karácsonyfa! Jaaaj, de szééép Karácsonyfa!..."
Én meg a vízforralás és a szalonna vagdosása közben agyalok... Milyen Karácsonyfáról beszél ez a gyerek??? Hiszen semmi nem emlékeztet most nálam a Karácsonyra! Egy karácsonyos képet sem hagytam, - még véletlenül sem - elől! ???
Egy idő után már nem bírtam a kíváncsiságommal és bekukkantottam hozzájuk...
És láss csodát!!!
A szoba átrendezve, a szekrény előtt pedig egy kis feldíszített, fényekben ragyogó, (konténeres) Karácsonyfa várt engem!
A szavam elakad, megszólalni sem tudtam és csak gyűrtem, gyűrtem befelé a könnyeimet. Hát mégis, mégis szeretnek engem? Igen!!! :-)))
Mint kiderült, Zita-lányom ötletét, távollétem alatt megvalósította a mi Drága Renikénk. Vásárolt fát, egyedül becipelte, leolvasztotta róla a havat, átrendezte a szobát, ünneplőbe öltöztette a kis fácskát és... ezáltal a lelkem is. :-)
Ölelgettem, csókolgattam az én drága Unokáim és...
Felhívtam Zitukát, hálálkodtam, hebegtem-habogtam, tétován köszöngettem és elmeséltem, hogy... megéltem a CSODÁT! Angyal, Angyalok jártak nálam! Zitácskám csak ennyit válaszolt:
"Látod Anyu, akkor is eljön a karácsony, ha nem akarod!"
Drágáim, köszönöm ezt a CSODÁT
és azt a SZERETETET, amely mögötte van!
és azt a SZERETETET, amely mögötte van!
- Ilyenkor érzi az ember, hogy nem volt hiábavaló a megélt sok-sok küzdelem,
nem volt hiábavaló az életem! -
A túrós tészta elkészült és étkezés után elkezdődött a pörgés. Pörgés, mert innentől nem volt megállás, díszíteni kellett a lakást! Előbányásztuk a karácsonyi dekorációk hadát és Déneske ujjongása közepette, újabb díszek kerültek a fácskára és... mindenfelé a lakásba.
Csodaváró kis fácskám képével kívánok,
ÁLDOTT, BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT
minden kedves Rokonomnak, Barátomnak, Ismert és Ismeretlen
OLVASÓMNAK!
