Emlékek kertje...

"KÖTŐDÉSEK"
Nem véletlen a blogom címe, hiszen nagyon erősek a kötődéseim.
Kötődöm a családomhoz, a szívemhez közel álló emberekhez, a már eltávozottakhoz és itt lévőkhöz egyaránt. Kötődöm a városomhoz, az azt körülölelő tájhoz, a szülőföldemhez, a hazámhoz, ehhez a csodálatos világhoz... Kötődöm tárgyakhoz, a szép emlékeimhez... Kötődöm ehhez a - lassan rozogává váló - házhoz, ahol felnőttem, és ahová visszaköltöztem... Ahol boldogan élt Anyám és Apám, ahol megpróbálom - mindig a szépet keresve - megtalálni a magam békéjét, a magam boldogságát. ...És persze kötődöm ehhez a házhoz tartozó picinyke kerthez, amely minden évszak, minden napján csodákat kínál.
Úgy érzem, "lelke" van!
Ha belépsz az udvarba, lehet, hogy észre sem veszed, hiszen nem egy nagyon rendezett, nem is eléggé gondozott ez a kert. - Mondhatnám, hogy romló egészségem, rohamosan gyengülő munkabírásom, egyedüllétem, vagy időhiányom az oka, de... ez van. - Lenne mit tenni benne bőven!

Ez a kert, az emlékek kertje!

Ebben szorgoskodott Anyám és Apám, itt játszottak a gyermekeim-, itt keresgélték a kis húsvéti csomagocskáikat...  :-)
A virágok nagy részét - főleg a tulipánokat - még az Anyukám ültette! Nagyon büszke volt a kertjére, a virágaira... Mindig eszembe jut, hogy halálos betegen, a kórházi ágyán, az volt a kívánsága, vigyek be egy picinyke csokorral a kertjében nyíló, őszi virágokból. Megtettem, és Ő boldog volt!
Most engem tesz boldoggá a kora tavasztól folyamatosan nyíló virágok látványa és illata, a nyáron érő gyümölcsök íze, a közelemben fészkelő madarak röpte és éneke, a lombok között bekúszó fények játéka.
- De szeretném, ha ezt az örökséget, ezt a látásmódot át tudnám adni az Utódaimnak! -

Hajnali és esti fényjáték...

Íme egy kis ízelítő, a teljesség igénye nélkül:

 Elnyíltak már a hóvirágok, a krókuszok, a csillagvirágok, a jácintok, a nárciszok, a császárkorona...

Most pompázik az aranyvessző, a babarózsa, egy - alábbi képen is látható - rózsaszín és egy - alig látható - pomponos virágú sárga cserje (nevüket sajnos nem tudom) és a tulipánok.

A tulipánokat követi a gólyaorr, az orgonák, a labdarózsa, a gyöngyvirág, a jázmin, a pünkösdirózsa, a futó- és bokor rózsák, a liliomok... 

Apropó, orgona! Anyám is nagyon imádta, mennyit énekeltük... "Lila orgonák, oly bús a lombotok..."



 Bár nagyon fáj és ezért nehezemre esik egyedül, de...

Valamelyik nap vinnem kell Anyukáméknak a kertjük virágaiból!!! 

Az ihletet adó, emlékeket idéző málna

Már nagyon régóta nem írtam bejegyzést, pontosan két hónapja...
- Hogy miért, miért nem, arról talán a következő írásaimban említést teszek, de most csak annyit, hogy egyszerűen nem volt kedvem, nem volt hangulatom. -
Viszont, e tálkányi málna szedésekor ihletet kaptam, illetve előtolultak a régi emlékek és ezek kapcsán az érzelmek, a gondolatok... Muszáj lett írnom! 

 

Anyai nagymamám egy "felszabdalt" polgárház egyik kis, huszon-pár négyzetméteres lakáskájában élt. - Nyaranként, ha óvónői szabadságom ideje alatt butikoknak varrtam és mentem elszámolni, oda, Hozzá vittem a gyermekeimet "megőrzésre". - 

Nagymamám kicsiny, szoba és előszoba (vagy nevezhetjük egyben főző fülkének is) lakása kiegészült egy "tenyérnyi" kertecskével is. Gréberdédi - ahogy gyermekeim nevezték - ezen a kis földdarabon, megtermelte az egész nyári zöldségszükségletét. De nem csak a zöldségeket, hanem virágokat a hősi halottak (a háborúban eltűnt nagyapám emlékére) emlékművéhez és... málnát a gyerekeknek!

Ilyen időtájt, 1-1 pohárka, frissen szedett, illatozó málnával várt minket!!!

Ezekből a málnatövekből Anyám is ültetett párat a kerítse mellé és amikor már Dédikénk nem élt, Ő várt minket a születése napja (június 06.) körül érni kezdő málnaszemekkel. 

Anyám is elment... én pedig, (nehogy idegeneké legyen a szép emlékeket idéző otthon) visszaköltöztem a szülői házba és... "birtokba vettem" a kertet. 

Ez a birtokba vétel azt jelentette, hogy alig szabályoztam, (hiszen nem is nagyon értettem hozzá) hagytam a növényeket nőni, terjeszkedni, amíg szinte őserdőre nem hasonlított.

Azért persze, ennek is megvolt a szépsége... Gyönyörködtem a színekben, a természet megannyi csodájában! :) Nem akartam uralkodni rajta!!!

- Másoknak azért erről, nem ez volt a véleménye... Kivétel egy építészmérnök, aki meglátva a növény- és szín orgiát, azt mondta, hogy "ennek a kertnek lelke van, amit meg kell őrizni"! ...Megjegyzem, én is így éreztem és érzem a mai napig! :-) - 

De vissza a málnához!!!

A málna, megunva a kerítés melletti szűk helyet, lassan átbújt a járda alatt és elkezdett terjeszkedni a kert - számára sokkal kedvezőbb - tágasabb részében. ...Én meg csak hagytam! Persze csak egy darabig, mert látva, hogy szinte egyed uralkodóvá válik, hozzáfogtam ritkítani, elosztogatni.

Na jó, azért maradt pár tő! :-)))

Azon kívül, hogy eszegetjük, általában kis dobozokban lefagyasztom és a szűkös téli napokban, családom egyik kedvenc, tejszínes-maszkarpónés-gyümölcsös tortájában idézik a nyár illatát, ízeit. :-)

Szóval, málnaszedés közben, ennél a kis málnatőnél jött az ihlet, itt szálltak meg a kedves emlékek:  

Bár ez a málna nem nagyszemű, nem nemesített, de a régi ízekre,

a régen elment szeretteimre emlékeztet...

Ilyet nem lehet máshol venni, ilyet nem lehet máshol szedni!!!  

...És jöttek elő az emlékek, az érzések, a gondolatok.

Gondolatok, a folytonosságról! 

Vajon majd, ha én is elmegyek közületek,

lesz, aki gondját viseli?

Lesz, aki nem csak az irtani való, füvesítés előtti akadályt látja benne?

Lesz, aki még emlékezik?

Lesz, aki örülni fog neki és féltő gondossággal, szeretettel nevelgeti?

Lesz, aki az ízét megérezve rám, ránk gondol???

Bizony, ezek a málnatövek, generációkat kötnek össze! 

- ...Mert megadatik, mert nem zilálta,

nem tüntette el - mint szegény őseimét -

a háborúk vihara. -  

Barátság-kendő

Sok évtizedes, generációkról, generációkra hagyományozódó barátság köt a Hajóson élő Veronika nénihez és lányához, Ágotához. - Az elmúlt, örömteli vasárnap ismét élvezhettem határtalan vendégszeretetüket. - 

Áginak készítettem az alábbi kendőt:

Vérehulló fecskefűvel sajátkezűleg festett, egyágú (vékony),

100%  gyapjúfonalból kötöttem ezt a 140 x 65 cm-es kendőt. 

Kötőtű: 4,5-ös, bambusz körkötőtű

Súlya: 52 gramm

A barátság története:

Verus néni és Anyám, mindketten doroszlói származásúk. A II. világháború vihara őket is elsodorta és kit itt, kit ott tett le. 

1953-ban egy esős májusi napon Anyám egy hosszú sorban a hentes előtt - velem, a pár hónapos babácskával - várakozott. Egyszer csak egy ismerősnek vélt arcot pillantott meg és felhagyva a sorbaállással, hozzászaladt: "Ugye Te vagy a Szabóék Veronikája?"

Persze, hogy Ő volt! :))) Öröm, ölelkezés, könnyek és az emlékek felelevenítése jellemezte akkor és később is a találkozásaikat. 

- Talán még a mai napig abból a végtelen, a szülőföld iránti imádatukból táplálkozik a mi (Ági, én és gyermekeim) Doroszló- és az ott élő emberek iránti szeretetünk. - 

Verus néni - mivel nekem akkor már választottak keresztszülőt - a később született öcsém, míg Anyu a pár évre rá született Ágota keresztszülője lett. Ezáltal is megpecsételve barátságukat, így lettek "komák"!  Rendszeresen összejártak és ilyenkor mi csak hallgattuk gyermekkori történeteiket Libásroziról, Szódásilusról és a többiekről..., a szeretett DOROSZLÓRÓL.

Anyu, lassan már 12 éve (szinte hihetetlen) nincs közöttünk... De itt van Verus néni, akinek ugyan már 8 évtized súlya nyomja a vállát, mégis - csodálatos memóriájának köszönhetően - ha velük vagyok, olyan, mintha Anyám is ott lenne közöttünk.  

Mivel én nem ismerhettem a keresztszülőmet, Veronka néni lett a fogadott Keresztanyám... Mivel Ágota hiányolja a kereszttestvérét, egymás fogadott Kereszttestvérei lettünk és... törekszünk arra, hogy ezt a szép barátságot - példaként az utánunk jövőknek - őrizzük tovább.

Ugye őrizzük tovább? :-)

Egy kicsit...

...- legalább is azzal áltatom magam - részese, vagy inkább tevékeny résztvevője voltam annak az eredménynek, amely által városom Bibó István Gimnáziuma, a Hangfoglaló versenyében, az össz. szavazatok által kapott pontok számát illetően, az első helyen végzett. Az 5 legtöbb pontszámot elért "versenyző" közül a zsűri választja ki az első helyezettet, ezáltal az 1.000.000,-Ft értékű díjazás boldog nyertesét. Még várunk az eredmény kihirdetésére és persze jó lenne nyertesnek lenni, mégis, mindettől függetlenül jó volt (ismét), ha csak hangyányit is, de tenni a közösségért!

Május 16 és június 9-e között, - afféle koránkelőként - hajnaltól - a gimnázium tanárai és diákjai nagyszerű előadásában - már hallgattam Presser Gábor és Sztevanovity Dusán, "Ezt egy életen át kell játszani" című dalát. Hallgattam, amíg csak ki nem világosodott és... egyéb kötelezettségem el nem szólított a számítógép mellől. Majd este, ugyan így. 

Jó volt érezni az összefogást! Mert az volt, nagy és eredményes! Jó volt látni, hogy országhatárainkon belül és kívül is...   

Mindennapos kapcsolat, kommunikáció alakult ki sok olyan emberrel, akit igazán nem is ismerek, de ez az esemény, ez a cél, közelebb hozott minket egymáshoz.  Közelebb, mint például, a halasi származású, most Görögországban élő online barátnőmmel, (ha mondhatom így, hiszen személyesen még nem volt módunk találkozni, csak a neten keresztül) Máriával is. :)

Ez a "verseny" eszembe juttatta azt a két évtizeddel ezelőtti összefogást, amely által ez a - mára már országosan elismert - nagyszerű gimnázium létrejött. 

- A nagy múltra visszatekintő Alma Materem (bár nem egyetem), a Szilády Áron Gimnázium mellett, szeretem ezt a gimnáziumot is. "Ő" nem tud rólam, de én úgy érzem közöm van hozzá. Nem csak azért, mert Zita-lányom és harmadik gyermekem, András már itt érettségizett. Nem csak azért, mert első unokám (39 évesen nagymama lettem) Renáta, az idén, szintén itt végzett, hanem, mert... kicsit részese voltam (szeretném ezt hinni), részese lehettem létrejöttének.

A rendszerváltást követő években, - amikor döntés született az egyházi ingatlanok, így a Szilády Áron Gimnázium, Református Egyháznak történő visszaadásáról - lehetőség adódott egy világi gimnázium megépítésére. Valóban rendszerformáló, illetve formálódó, történelmi idők voltak.

Nyíltszavú, megszólalni merő óvónőként, - kolléganőim delegáltjaként - részt vettem az országban elsők között (alulról jövő kezdeményezésként)  megalakult, (azóta már feloszlatott) Kiskunhalasi Pedagógos Kamara létrehozásában. Mint, - a családomon kívül is - a közösségért (akkor még) elhivatottan  tevékenykedő, önérzetes személy, a városi Oktatási Bizottságban képviseltem az óvodapedagógusok körét. Nagy összefeszülések, nagy forrongások jellemezték a bizottsági üléseket, de...  akkor még legalább volt vita, volt érvelés és nem  a hatalmi arrogancia uralkodott. 

Ilyen viták, győzködések eredménye a mai Bibó István Gimnázium! Ugye nem baj, ugye érthető, ha - minden családi kötődés mellett, egy kicsit úgy érzem - ha csak egy szavazat erejéig is, de... - közöm van hozzá. -

Most, ha "pusztán" egy verseny idejére is, de jó volt ismét érezni az összefogást! Mert az volt, kicsik és nagyok, idősek és fiatalok, szegények és gazdagok, kortól, nemtől, társadalmi helyzettől, vallási-, politikai hovatartozástól függetlenül összefogtunk.

Még nem tudjuk, hogy kié a jutalom,

de mi, résztvevői, 

már biztosan nyertesei vagyunk.

Nyertesei, mert megtapasztaltuk, hogy mire vagyunk képesek,

ha egy közös célért összefogunk!

Vadrózsák, avagy Hans többi rózsája

Előzőleg már írtam a nagybátyámtól kapott egyik, csodálatos vadrózsámról.

Ottlétemkor nem csak a természetes - nem ember által uralt - kert látványa és az ahhoz társuló szellemiség ragadott magával, hanem azon belül a kerítésként, térelhatárolóként telepített számtalan vadrózsa is. Mint kiderült, ott kultusza van az ősi növényfajtáknak, így a vadrózsáknak is. Hatalmas, vastag, csak vadrózsákat tartalmazó katalógusokat láttam. Beléjük szerettem! :)

Hazajőve, az ajándék vadrózsatöveket a járda és az úttest közötti előkertbe telepítettem...

De most... jöjjön a többi rózsa! :)

A képeken látható rózsa neve: "A múmia rózsája". Egyiptomból származó, 4000 éve ismert vadrózsa. Bizonyára nem véletlen az elnevezése, mert ilyen kivételesen finom, bódító illatot más rózsáknál nem tapasztaltam.  - Jó lenne tudni, hogy ezt a csodálatos illatot miként lehetne tartósítani??? - Hatalmas életerő lakozik benne, mert oly mértékben terjeszkedik, hogy ezen a tavaszon már komoly gyérítésre kényszerültem. Szára telis-teli van apró, de nagyon szúrós tüskével. Május végén a legszebb (ha el nem veri gyenge szirmait az eső), mert olyan, mint egy hatalmas virágcsokor. Egyébként az új hajtásai csúcsán, egész nyáron található 1-2 virág. Bogyója gömb alakú, hatalmas, a hagyományos vadrózsáénak kb. két-háromszorosa. Ha elnyílnak a virágok, akkor a piros bogyók díszítik a bokrot.
- Meg kellene próbálni, hogy milyen lenne a lekvárja?! -

- Ha virágzásakor felém jársz és elhaladsz a házam előtt,

állj meg egy percre a rózsabokornál és szagold meg e csodálatos,
4000 éves illatot! -



Még két másik fajtát ültettem, amelyek a maguk nemében szintén gyönyörűek. Szirmuk szimpla és nagyméretű... nevüket sajnos nem ismerem, de... látványuk szintén lenyűgöző. :)

E gyönyörű, rózsaszín bimbókról gyermekkori emlékem idéződik fel, amikor is bebocsátást nyerve a házinéniék hatalmas kertjébe, rácsodálkoztam a terület közepén lévő, nyíló vadrózsabokorra, annak fehér-rózsaszínes bimbóira, virágaira. Ezek a rózsák azokat az édes, örökre bevésődött élményeket, érzéseket is idézik, amelyek a kisgyermek koromhoz kötődnek... amelyekből a mai napig merítkezek...

- A Bundzsák István utca 10 szám alatt laktunk egy államosított, polgárház jellegű ház, szoba-konyhájában. A házhoz nagy udvar és hatalmas kert is tartozott, de (bár nagyon kedves emberekkel osztoztunk a házon) a mi terünk ott nagyon korlátozott volt. Környezetünkben csodálatos polgár- és míves paraszt házak álltak, de... csak álltak! A 70-es években eluralkodott városunk vezetőin a "szoc.reál" stílus és... lebontatták e házakat. Eltüntetve ezáltal a múlt értékeit, emlékeit, hangulatát. Helyükre hatalmas, szívonaltalan panel épületek kerültek. 
De...  egy megmaradt, a "mi" házunk, az én szülőházam! :))) 

A közelmúltban egy módosabb, értelmiségi család megvásárolta és felújítatta. Nagy gyönyörűség, boldogság a szívemnek, hiszen kisgyermekkorom minden szép emléke ahhoz a házhoz, az akkor ott élt emberekhez kötődik. (Most is, hogy írok róla, csak úgy tolulnak az emlékek... talán egyiket, másikat le kellene írni, hiszen ott alakult ki az a látásmódom, amellyel mindenben igyekszem felfedezni a szépet, az igaz értékeket.) Ha arra járok, szemeimmel simogatom és... arra gondolok, hogy... be kellene kopogni, bebocsájtást kérni és egy kicsit belül is körbenézni. Vajon találnék-e még 1-2 szegletet, ami a gyermekkoromra emlékezet? - 

Jaj, eltértem a tárgytól! :) 

Akkor befejezésként jöjjön egy kollázs...

...és egy idézet, amely most az emlékeim, gondolataim, érzéseim által a felszínre tört:

„– Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. – Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. – Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. – Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. – Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. –”

/Antoine de Saint-Exupéry - A kis herceg/

Hans egyik rózsája

Hans Gräber (keramik und kacheloffenbauer)  Németországban, München közelében, a hegyek között (egy általa felújított, 400 éves házban) élt és alkotott. Nem csak kerámiákat, hanem egy (mese) világot is varázsolt maga körül. Legelőjét racka-juhai legelték, fáin csirkék aludtak, a bokrok között gyöngytyúkok fészkeltek, maga ásta halastavában halak hancúroztak. - Na nem azért, hogy megegye őket, hanem, hogy "világot", egy kis magyar tanyasi világot teremtsen maga és családja számára. - 

Kertje szabálytalan, mintha a természet alkotta volna. Kizárólag eredeti, ősi fajtájú növényei, virágai voltak, amelyek közül leginkább a vadrózsái bűvöltek el. 

Persze semmi nem volt öncélú! Cukrot nem fogyasztottak, hanem csak mézet...  Mézet, amelyet az a pár, - szalmafonatú kasban élő - méhcsalád gyűjtött össze, amelyek folyamatos mézeléséhez tudatosan válogatta össze a növényeit, virágait. 

10 éve láttam-, öleltem meg Őt utoljára.

Hazaindulásomkor, pár vadrózsa tövet kaptam tőle ajándékba. Ezek közül 3 bokrosodót (szomszédaim nagy megrökönyödésére) az utcai előkertbe ültettem el.
- De ezekre majd máskor visszatérek. -

A futót pedig, a garázs melletti kerítéshez. Mára ez a csoda lett belőle!

Körülölelte a bejáratot, ráfutott a tetőre és... ez a második tavasz, amikor is ilyen méretekben, pár napra ugyan, de elkápráztat hatalmas virágzuhatagával.  Fajtáját nem tudom, csak azt, hogy egyáltalán nincs tüskéje és hogy... GYÖNYÖRŰ!

Ősszel meg kell majd metszenem, de nem aggódom, mert amilyen (ősi) vitalitás van benne, újra és újra el fog kápráztatni minket. (Már, ha lesz olyan követőm, aki ugyan úgy értékelni fogja, mint én.)

Addig pedig... csodálom, hallgatom a megszámlálhatatlan méh zsongását és... fotózom. :)

Hans Gräber, az anyai nagybátyám volt... nekem "csak" Jani bácsi.

A körülmények miatt ritkán találkoztunk, sajnos keveset beszélgettünk, de...  mégis-mégis úgy érzem, lelki társam volt. Szellemiségét a mai napig igyekszem megőrizni, továbbadni és... ebben segítenek a rózsái is. :) 

Nagyon-nagyon szerettem, szeretem!

- Élettörténetével még adós vagyok, de ígérem, hamarosan pótolom! - 

Szomorú

Sebzett lelkem már nem tépázza nap, mint nap ez a látvány,

...mert három és fél év után elvitték az udvaromból.

Csak hűlt helye maradt!

Hűlt helye, fájó-, keserű-, egész életemre kiható- és tanulságos emléke.

Most jöhet a tereprendezés és... a remény, hogy nem csak a természet,
(melynek része vagyok én is)

hanem a lelkem is képes lesz még regenerálódni.

- Elnézést mindenkitől e kis szomorú kitérőért, de muszáj volt leírnom
(hiszen ez is én vagyok),

hogy...
(ha még maradt erőm és időm)
esélyem legyen sajgó sebeim gyógyulására. - 

Minden esetre már nem látom... 

a többi  meg majd...

kiderül.

Kiderül?

Isten óvjon meg mindenkit a felelőtlen, hazug, képmutató és álszent emberektől!

"jija"

Az elmúlt pénteken volt Renátának, az elsőszülött unokámnak (39 éves voltam, amikor született) a gimnáziumi szalagavatója. - Ja, ja... hogy szállnak az évek! :))) - Zita-anyával időben elindultunk, hogy a család, még munkában lévő tagjainak is biztosítsuk az ülőhelyet, ill. a tetthelyre fuvarozzuk - hatalmas kellékes csomagjával - Drága  Ünnepeltünket. Kedvenc taxisunkat hívtuk segítségül, aki egy aranyos, általunk már elfelejtett történetet idézett fel számunkra.
Amikor Reni még kislány volt és én a városközpontban laktam, sokat volt nálam. - 2-3 éves kora körüli a történet. - Abban az időben volt egy kedves csau-csau kutyusom, az Ájlika, akit - emeleti lakásomból - rendszeresen levittünk sétálni. Sétánk során elhaladtunk a taxiállomás mellett, ahol a "bácsik" minden alkalommal feltették a kérdést:
"Renike milyen színű a kutyus nyelve?"
 Amire a válasz (1-2 évig) a következő volt: "jija" :)))
- Állítólag a taxisok (egymás között) a mai napig emlegetik. -
Egyszerű, de aranyos kis történet, amely számtalan másikat idéz fel bennem, bennünk. - Köszönet Sándornak, hogy megőrizte és elmesélte! -
Renikém nagyon sok örömet adó, kedves, figyelmes, érdeklődő, nyitott, segítőkész kislány volt.
Persze ma is az, csak ma már egy gyönyörű ifjú HÖLGY, aki előtt most nyílik meg igazán a világ!

Drágám, köszönöm a sok-sok szeretetet, szép emléket, kedvességet, amit Tőled kaptam!