2011. február 21., hétfő

Restancia - Éva

ÉVA, kisgyermek korom óta barátnőm. Nagyon jólelkű, széles érdeklődési körrel megáldott, nagytudású (történelem, régészet, romonológia, zene, stb...) és roppant kreatív EMBER. - Mivel blogot (sajnos) nem ír, tervezem, hogy jóváhagyása esetén, munkái egy részét lefotózom és közreadom. -
Egymás közelében laktunk, együtt jártunk általános iskolába, gimnáziumba, majd óvónőként is egy munkahelyen dolgoztunk mind addig, amíg engem rá nem vitt a kényszer, (na és az ambíció) hogy vállalkozó legyek.
Persze azért találkozgattunk hébe-hóba és megtárgyalgattuk a világ és a magunk dolgait.
Az elmúlt évben egy fenyegető kór próbálta legyűrni és én nagyon aggódtam érte. Ő pedig, hősies kitartással, akarattal és hittel LEGYŐZTE!!! 
Szerettem volna egy jó meleg, kötött gyapjúkendővel megajándékozni névnapjára. Megtudva, hogy szereti a lila színt és valami hatalmas méretű kendő a vágya, nagy lendülettel hozzákezdtem. Haladtam is szépen, de... restanciába keveredtem, amit nagyon szégyenlek. Persze késő bánat és nem is illik mentegetőzni, de... úgy felgyorsultak az események decemberben, hogy nem maradt időm befejezni. Azért a két ünnep között mégis készen lett, már csak blokkolni kellett volna, (volna-volna, ha az a volna ott nem lett volna) de... jött az erdélyi utazás és megint csúszott a befejezés. 
Hazaérve ez volt az első dolgom és íme, készen lett!


Na, de... az átadás megint elmaradt, mert (az ördög mindig tojik valamit) jött a betegségem és véletlen sem szerettem volna befertőzni.
Még tart a tél és csak reménykedem, hogy itt február végén, - a két hónap késés ellenére - még jól jöhet számára a gyapjú adta melegség.


Anyaga: mözsi, színátmenetes, puha, egyágú merinó
Nagysága: 226 cm x 120 cm
Súlya: 230 gr.
Kötőtű: 5,5-ös bambusz körkötőtű

Szépek és lélekemelőek ezek az egész életen át tartó barátságok. Remélem, hogy - mindezek ellenére - azért Ő is így érez. - :) 

6 megjegyzés:

  1. a barátság időjárástól függetlenül melenget, tudod te is
    örülni fog neki, egészen biztosan :o)

    VálaszTörlés
  2. A kendő nagyon szép lett. Jól jöhet tavasszal, sőt, nyári estéken is. A barátságról írtakkal teljesen egyetértek.

    VálaszTörlés
  3. Hűha !!Nagyon szép lett a kendő !:)Hatalmas , puha , olyan igazi belebújós lehet .Biztosan fognak neki örülni .Szerintem egy ilyen kendő hűvös nyárestéken is jó szolgálatot tesz .

    VálaszTörlés
  4. Lányok, köszönöm a szép szavakat. :)
    A barátságra visszatérve...
    - Bár ez a téma úgy gondolom önmagában is "megérne egy misét". -
    ...elgondolkodtam, hogy (az élet egyéb nehézségei ellenére) milyen gazdagnak érezhetné magát mind az az ember, (többek között én is) akinek igaz barátja van. Sőt, nem csak barátja, hanem barátai! :)
    Ha ezt tudatosítjuk magunkban, más szemmel, derűsebben nézünk a világba.

    VálaszTörlés
  5. A barátságról.
    "Az egyetlen módja annak,hogy szerezz egy barátot,ha te magad is az vagy."
    (Ralph Waldo Emerson

    VálaszTörlés
  6. Katikám, nagyon szép és igaz ez az idézet. :)

    VálaszTörlés